A mozgásszegény életmód 2. - 5.

Az első részben igyekeztem leírni, hogy miért fontos, hogy életünk része legyen a rendszeres mozgás, miért fontos, hogy fejlődő gyeremekünknek teret és lehetőséget biztosítsunk arra, hogy fizikailag kipróbálja magát. Arról is írtam, hogy milyen súlyos következményei lehetnek egy mozgásszegény életmódnak. Láthattuk, hogy mennyivel nagyobb az esélyünk, hogy bizonyos betegségeket magunkénak tudjunk.
Ebben a részben a betegek helyzetéről fogok írni.

Érdekes megfigyelni, hogy nagyon gyakran az orvosok mutatnak „mozogni tilos” táblát bizonyos betegségben szenvedő embereknek. Nagyon hamar adnak felmentést a testnevelés órák alól a diáknak, ha asztmás, vagy nagyobb mértékű szívritmus zavarral rendelkezik, vagy egy picit gyengébb fizikailag, netalán ízületi problémákkal küzködik stb. Egy szívinfarktus utáni betegnek, szerintem két „mozogni tilos” táblát is felmutatnak. Nem azt akarom mondani, hogy hülyeség, és a friss szívinfarktusos betegeket maratonra kell benevezni, de jó lenne meggondolni, hogy milyen mértékben verjük bele a frászt a betegekben. Miért? Egyszerű... A beteg amúgy sem érzi azt, hogy mozogni lenne kedve, sőt óvja magát a legkisebb megerőltetéstől is, kíméli magát, sokszor túlzásba esik, és akkor jön az orvos tanácsa, hogy ne mozogjon. Hát ez szerintem egy életre elég ahhoz, hogy a beteg belenyugodjon abba, hogy a pihenés fogja „meggyógyítani”.

A mozgásszegény életmód azonban tovább csökkenti az amúgy is alacsony szinten lévő munkavégző képességét a betegnek. Mindennek következményeként:
■ csökken a szív és légzőrendszer teljesítőképessége
■ csökken a csontállománya szilárdsága, kialakul a csontritkulás
■ gyengül az izomerő, súlyosabb esetben sorvadnak
■ romlik az alsó végtagok vérkeringése, fokozódik a vérrög kialakulásásnak veszélye
■ súlyosbodik a betegség tudta, a reménytelenség érzete, amelyet ront, hogy egyre inkább másoktól függ, önmaga ellátására képtelenné válik
■ elveszti társas kapcsolatait.

Nyilván nem minden betegség köti egyből ágyhoz az embert és szolgáltatja ki mások gondviselésének, de miért kell tétlenül várni, és óvni magunk egy kis testmozgástól, mely pozitiv hatásairól korábbi fejezetben írtam.
Természetesen nem mindegy, hogy milyen mozgásról beszélünk. A mozgásprogram intenzitása, milyensége minden beteg és betegség esetében más és más. A betegek edzéstervük összeállításánál több szempontot is figyelembe kell vennünk:
■ biztonság (életkor, nem, fizikai teljesítőképesség, vérnyomás, betegség korlátozó tényezői)
■ hatékonyság (megfelelő intenzitás kiválasztása)
■ élvezetesség (beteg igényének megfelelően, séta, szobabicikli, kocogás)
Ezekről a szempontokról egy későbbi fejezetben, majd részletesebben is írok.
Szóval... nem kell megijedni, ha mozgásprogramról hallunk, mert minden mozgás, ami egy picit is megmozgat. Egy szívinfarktusos beteg esetében, fekvő helyzetben végzett karemelés, később a séta jelent annyit mint egy egészsége embernek 3 km kocogás.
Fontos tudni, hogy a mozgás elkezdésére kizárólag az orvos adhat engedélyt, mert valóban léteznek olyan súlyos esetek, amikor inkább ártunk mint használunk egy mozgásprogram beindításával.
A megfelelően irányított mozgásprogram betegek esetében szükségessé teszi a jó együttmüködést a beteg, a kezelőorvos és gyógytornász között.
Arra szeretném buzdítani a krónikus betegségben szenvedőket, hogy ne hagyják magukat olyan könnyen. Az ágy biztosan később is megvárja önöket.
A következő fejezetben arról fogok írni, hogy különböző betegségekben, hogyan segíthet a gyógytornász, hogy visszanyerjék teljesítőképességüket.

Fekete Krisztina
-kinetoterapeuta-

Felhasznált irodalom:
dr. Jákó Péter: Gyógyító testedzés, Springer kiadó, Budapest, 2002